Bevezetés Szanaszét hevertek a ruhák és a különböző kacatok a 17 éves Sarah szobájában, de őt ez cseppet sem zavarta, sőt, tovább kutakodott. - Hová tehettem? – kérdezte hangosan, mire 2 évvel fiatalabb húga, Jade belépett az ajtón. - Mégis mit keresel ennyire? – érdeklődött kicsit álmos tekintettel a lány. - A nyárköszöntő bulin osztogattak szórólapokat, egyet én is eltettem, csak úgy tűnik elkevertem. Azt hittem, hogy letettem az íróasztalra, de nincs ott - hangzott a válasz. - Ezért inkább felforgatod a szobádat… - jegyezte meg a húg. - Nagyon vicces! - gúnyolódott. - Nem lehet, hogy anya elpakolta valahová? - Ó, nem, az nem lehet! - forgatta a fejét, majd a konyhába futott. „És még azt sem mondta, miért olyan fontos neki az a szórólap" - gondolta Jade, majd Sarah után rohant. - Anya, apa – állt szülei elé Sarah. – Hová tűnt az a szórólap, amit az íróasztalra raktam? – vonta kérdőre őket a lány. - Kicsim, miről beszélsz? – kérdezte az apja, George, miközben a reggeli kávéját iszogatta. Miközben feltette a kérdést, csak azon járt az esze, hogy nem akar elkésni a munkából. Ennek ellenére hangjával nem akarta azt érzékeltetni, hogy csak a kávéját akarja meginni és már indulna is a munkába. - Egy szórólapról beszélek, amit leraktam az asztalomra, de már nincs ott - Sarah egyre jobban kezdett ideges lenni. - Én nem láttam. Inkább megyek dolgozni. Sziasztok! Nagyon szeretlek titeket! - mondta az apa, majd egy puszit nyomott a felesége, Bella arcára. Kezébe vette a táskáját és a zakóját, majd kilépett az ajtón. - Szia! - köszöntek a többiek. - Egy papírt eldobtam, ami a szőnyegeden hevert. Azt hittem, hogy szemét – mondta az anya Sarah felé fordulva. - Szemét? Anya! - Semmi gond nővérkém, megkeressük! – Jade együttérző tekintettel nézett testvérére. - Már kivittem a szemetet – vágott közbe az anyjuk. - Mi? – miután Sarah feltette a kérdést, kirohant az utcai kukához, mit sem törődve azzal, hogy még mindig pizsama van rajta. A szintén pizsamában lévő húga is vele tartott. Anyjuk ezután levette a kötényét is utánuk futott. Sarah felforgatta az egész szemetest. Nem kellett sok idő és meg is találta amit keresett. - Igen, ez az! – ujjongott örömében. Az utcán lévő szomszédok és az éppen arra bicikliző újságkihordó fiú értetlenkedve néztek a szemétkupac mellett ugráló szőkeségre. - Oké Sarah, most, hogy remek pletykát szolgáltattál a szomszédoknak, be is mehetnénk reggelizni! – mondta Bella, majd lányait kézen fogta és elindultak a bejárati ajtó felé. Mielőtt azonban még beléptek volna, az asszony hátrapillantott az utcán lévő emberekre és leplezve szégyenét, inkább emelt fővel ment be az ajtón.